Rólunk
TÖRTÉNET
A Nacel története 1957-ig nyúlik vissza, amikor két francia nyelvtanár elkezdett nyári utakat szervezni Angliába francia tizenéveseknek. Céljuk az volt, hogy érdekesebbé tegyék a diákok számára a nyelvtanulást és az új kultúrával való ismerkedést, egy jól szervezett és megfizethető nyári program keretében. A hatvanas években ezek a programok folyamatosan fejlődtek, és immár Írországra is kiterjedtek. 1969-ben a szervezők úgy döntöttek, megkérnek néhány amerikai franciatanárt, segítsenek nekik fogadó családokat találni az Egyesült Államokban egy nyári programhoz, francia fiataloknak. A következő években hasonló programok indultak Németországba, Spanyolországba, Mexikóba és Kanadába.
1957 óta a Nacel programjai a világ és saját maguk jobb megismerésének lehetőségét adják a fiataloknak.
A Nacel célja, hogy programjai által közelebb hozza egymáshoz az embereket, ezáltal erősítse a kulturális és nyelvi tudatosságot, és előmozdítsa a nemzetek közötti baratságot és együttműködést. A Nacel nemzetközi stábja felismerte alapvető fontosságát a bizonyos értékekhez való ragaszkodáshoz, melyek az egyén tiszteletén alapulnak, fajtól, nemtől, származástól vagy társadalmi rangtól függetlenül.
A NACEL NÉV
A Nacel név a francia "nacelle" szóból ered, mely az emblémánkban is látható hőlégballon kosarát jelenti. Mint annak idején a léghajós felfedezők, a mi résztvevőink is felfedező szelleműek, kíváncsiak másokra, és nyitottak a kulturális sokszínűség értékének felfedezésére.
A NACEL OKTATÁSI CÉLJA
Mindenki másképp tanul, mindenki más szintről indul, mindenkinek más a célja. A Nacel International a külföldi tanulmányutak széles skáláját kínálja, melyek bárkinek hasznára válnak személyisége fejlesztésében.

